Ausztrália lehet az első ország ahol betiltják a dohányzást, amennyiben bebizonyosodik, hogy az e-cigaretta biztonságosabb, kevésbé kártékony alternatívája lehet a hagyományos cigarettának – írja a The Age.
A cigaretta sorsa azon múlhat most hogy milyen eredményre jut a választásokat nemrég elbukó Labor párt által finanszírozott egymillió dolláros kutatás amelye előreláthatóan 2015-ben ér véget Bár a Labor sokat tett a dohányzás visszaszorításért - harcolt a cigarettalobbi ellen és szigorítottak a csomagolás szabályozásán is - nem egyértelmű hogy a konzervatív-liberális koalíció hatalomra kerülése merre mozdítja majd az e-cigik ügyét ráadásul a kutatás is csak egy lesz a sok közül hiszen a tudomány már most is eléggé megosztott a kérdésben Veszélyes-e az e-cigi Az amerikai egészségügyi szervezetek ellenzik az e-cigarettákat és használatukat még abban az esetben sem tartják elfogadhatónak ha valaki ezzel szeretne leszokni a dohányzásról Dr Mike Feinstein az American Lung Association szóvivője szerint az embereknek fogalmuk sincs hogy milyen vegyületeket lélegeznek be az e-cigikből Ezt a Német Rákkutató Központ is megerősíti szerintük a szerkezetben lévő folyadékok olyan anyagokat tartalmazhatnak amelyek ingerlik a légutakat és allergiás reakciókat válthatnak ki A szövetség konferenciáján 2011-ben is hangsúlyozta hogy az e-cigaretta-vásárlók mindenképpen az egészségüket kockáztatják a patronok ugyanis egészségre ártalmas anyagokat is tartalmaznak Ezt egyébként az Index házi tesztje is alátámasztotta Az ellenzők azzal is szoktak érvelni hogy mivel a készülék nem bocsát ki magából füstöt így lényegében bárhol rágyújthatunk anélkül hogy ezzel másokat zavarnánk ez pedig végeredményben ahhoz vezet hogy még többet is szívunk az egyébként elvileg kevésbé kártékony e-cigiből Túl sok vagy túl kevés nikotin Egy másik gyakori érv szokott lenni hogy ha a patronba a nem megfelelő ellenőrzés miatt túl sok nikotin kerül akkor az könnyen mérgezést is okozhat Svájci tudósok azt bizonyították be hogy túl sok a nikotin az elektromos cigiben így valójában nem is érvényesül az eredeti cél hogy kevesebb nikotint vigyen be a felhasználó a szervezetébe Ezzel szemben az Index házi tesztje alapján például túl kevés benne a nikotin További kockázatot jelenthet hogy a tíz milliliteres töltőfolyadék a szemcsepphez hasonló csomagolásban kapható a kupakon pedig nincs gyerekbiztos zár A folyadékban található 55 milligramm nikotin viszont elég ahhoz hogy a szervezetbe kerülve végezzen egy felnőtt emberrel is A brit Action on Smoking and Health ASH legfrissebb állásfoglalása szerint viszont az e-cigaretták sokkal kevésbé károsak a hagyomás társaiknál és szerintük arra sincs bizonyíték hogy a nemdohányosok vagy a gyerekek a készülék miatt szoknának rá a rendes cigire A franciák is mi is betiltottuk Bár a fogyasztók száma egyre nő a francia kormány májusban egy olyan tanulmányra hivatkozva tiltotta be a köztéri e-cigizést amely korábban nem tapasztalt rákkeltő anyagokat mutatott ki az e-cigi füstjében Magyarországon az e-cigaretta forgalmazása július elseje óta bűncselekménynek számít az ezzel kapcsolatos cikkünkhet itt olvashatja
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...