Kulcsszó: veserák
2012. március 30.

Egyre több a veserákos

Az elhízás miatt emelkedhetett jelentősen a diagnosztizált veserákos esetek száma az elmúlt évtizedekben – idézte brit szakértők megállapítását pénteken a BBC. A Cancer Research UK elnevezésű szervezet frissen közzétett adatai szerint 2009-ben több mint 9 ezer veserákos esetet diagnosztizáltak, míg 1975-ben ez a szám 2300 alatt volt.

dohányzás   /   elhízás   /   kockázat   /   veserák

forrás: Index.hu
Az elhízás miatt emelkedhetett jelentősen a diagnosztizált veserákos esetek száma az elmúlt évtizedekben 8211 idézte brit szakértők megállapítását pénteken a BBC A Cancer Research UK elnevezésű szervezet frissen közzétett adatai szerint 2009-ben több mint 9 ezer veserákos esetet diagnosztizáltak míg 1975-ben ez a szám 2300 alatt volt Becslések szerint az elhízás 70 százalékkal növeli a veserák kialakulásának kockázatát a dohányzás pedig 50 százalékkal A szervezet álláspontja szerint túl kevesen vannak tisztában azzal hogy a túlsúly egyúttal a rákkockázat emelkedését is jelenti Ugyanakkor hozzátették hogy a korán felismert veserák gyakran gyógyítható műtéttel A veserákos páciensek ötéves túlélési aránya az 1970-es évek elejétől 2009-ig 85 százalékkal növekedett A túlsúly nemcsak a veserák kockázatát emeli de más ráktípusok kialakulásának valószínűségét is így az emlő a bél és a méh daganatai is gyakrabban fordulnak elő azoknál akik túlsúlyosak vagy elhízottak Ennek hátterében az áll hogy nagyobb testzsírszint mellett bizonyos hormonok nagyobb mennyiségben termelődnek és kerülnek a véráramba Miközben az elmúlt 35 évben a dohányzók aránya jelentősen visszaesett Nagy-Britanniában addig a túlsúlyos és elhízott emberek aránya folyamatosan emelkedett Ma már a brit férfiak 70 százaléka a nőknek pedig 60 százaléka elhízottnak vagy túlsúlyosnak számít mert testtömegindexe BMI 25 fölött van A BMI-indexet úgy kapjuk meg hogy a kilogrammokban kifejezett testtömeget elosztjuk a méterekben megadott testmagasság négyzetével
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .