Kulcsszó: öregedés
2012. november 26.

A dohányzás az agynak is árt

A dohányzás árt az agynak is, mert károsítja a memóriát, a tanulási és a gondolkodási képességeket – állapították meg közel kilencezer ember nyolc éven át tartó nyomon követése alapján brit kutatók. A King's College London munkatársai 8800 ötven év feletti embert vontak be tanulmányukba, amelyben a szívroham és a szélütés valószínűsége és az agy állapota közti kapcsolatot vizsgálták, és amelynek eredményét az Age and Ageing című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

kockázat   /   kutatás   /   öregedés

forrás: Index.hu
Tanulmányuk részeként felmérték az érintettek egészségét és életvitelét majd teszteket is végeztek velük amelyekben mérték memóriájukat valamint tanulási és következtetési képességüket A teszteket a követéses vizsgálat 4 és 8 évében újra elvégezték Eredményeik azt mutatták hogy a szívroham és a szélütés kockázata határozottan összefügg a kognitív hanyatlással A legnagyobb kockázatot azoknál találták akiknél a legjelentősebb szellemi hanyatlást mérték Mint hozzátették egyértelmű kapcsolat volt a dohányzás és a teszteken elért alacsonyabb pontszám között és kisebb mértékben ugyan de a magas vérnyomás és a túlsúly is hatással volt a teljesítményre az agy állapotára Az öregedéssel a szellemi hanyatlás egyre gyakoribbá válik és egyre több embernél zavarja a mindennapi feladatok ellátását és a jóllétet 8211 idézte Aley Dregant a kutatók egyikét a BBC hírszolgálata A kutatók több olyan kockázati tényezőt azonosítottak amelyek kapcsolatba hozhatók a felgyorsult szellemi hanyatlással és amelyeken az életvitel módosításával változtatni lehetne Tudatosítanunk kell az emberekben hogy szükségük lenne bizonyos életviteli változtatásokra hogy csökkentsék a kognitív hanyatlás kockázatát 8211 hangsúlyozta Dregan Simon Ridley az Alzheimer s Research UK munkatársa kiemelte hogy a kutatás ismételten összekapcsolta a dohányzást és a magas vérnyomást a kognitív hanyatlás és a demencia nagyobb kockázatával Ridley szerint szükséges lenne a demencia kialakulását megelőző módszereket találni fontosnak nevezte például hogy a középkorúak figyeljenek oda szív- és érrendszerük egészségére
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .